A nyugdíjasok csaknem fele nem fogja karácsonyig megkapni az Erzsébet-utalványát, de december 31-ig mindenkihez el kell jutniuk a postásoknak - mondta az InfoRádiónak Korózs Lajost, a népjóléti bizottság szocialista alelnöke.
Minden elismerésünk a postásoké, mert az utalványokat még a héten is nyomtatták. Úgy látszik, Orbán Viktor nemcsak a nyugdíjasokat lepte meg, hanem a postát is, hiszen több mint százötven tonnányi küldeményt kell most pluszként kézbesíteniük - mondta a politikus, és további problémaként említette, hogy az Erzsébet-utalvány értékküldemény, amelyet csak személyesen lehet átvenni, ezt pedig sok idős ember nem tudja megtenni. A postahivatalokban meghatalmazással átveheti ugyan más is, de ehhez speciális postai meghatalmazás szükséges.
Az Erzsébet-utalványokat az év végig kell megkapniuk a nyugdíjasoknak - reagált a Fidesz-frakció az MSZP csütörtöki sajtótájékoztatójára; a kormánypárt szerint a szocialistáknak eszébe sem jutott támogatni a nyugdíjasokat.
A Fidesz szerint a népjóléti bizottság szocialista alelnöke is tudja, hogy az Erzsébet-utalványokat az év végéig kell megkapniuk az érintetteknek, "mégis hazudik és be akarja csapni az időseket". A Fidesz szerint Korózs Lajosnak mint volt szociális államtitkárnak és a szocialistáknak soha még csak eszükbe sem jutott támogatni a nyugdíjasokat, sőt még el is vettek tőlük egyhavi nyugdíjat, és nyugdíjadót akartak bevezetni. A szocialistákkal ellentétben a Fidesz megbecsüli a nyugdíjasokat - írta a kormánypárt közleményében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve