A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű 28 éves fonyódi férfival szemben, aki megszerezte egy nyugdíjas asszony bankkártyájának adatait, és azok segítségével nagyobb összegű készpénzt utalt át magának - írja közleményében az ügyészség.
A csaló gyakran segített az idős nőnek a ház körüli kisebb munkákban, az egyik ilyen alkalommal lefotózta annak bankkártyáját és az internetes bankhoz való jelszavát. Majd a netbank szolgáltatás használatával összesen 360 ezer forintot utalt át a saját bankszámlájára.
A férfi a pénzből elkezdte felújítani a házát. A sértett azonban hamar rájött a csalásra, felelősségre vonta a vádlottat, és hangfelvételen is rögzítette, hogy a vádlott beismerte előtte a bűncselekményt.
Az ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben - aki legutóbb súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt állt bíróság előtt - börtönben letöltendő szabadságvesztés és közügyektől való eltiltás kiszabását indítványozta.
A hasonló bűncselekmények nem ritkák. Egy érdekes jogesetté lett egy több évvel ezelőtti ügyből, amikor a csaló az áldozat személyi igazolványával ürítette ki annak bankszámláját, ebben az esetben bank is gondatlan volt, hogy nem ellenőrizte megfelelően a személyazonosságot. De a pénzintézet nem akarta megtéríteni a kárt, végül a hosszas jogi procedúra eljutott odáig, hogy a Kúria kötelezte erre a bankot.
A fotó forrása: Pexels.com/Kaboompics/Karolina.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
