A már csaknem öt éve elérhető termékkör egyik fontos vonzereje a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírás. Az Union nyugdíjbiztosítási szerződéseinek átlagdíja a két évvel ezelőtti 200 ezer forinthoz képest idén mintegy 220 ezer forintra nőtt, ez az összeg átlagosan 44 ezer forintos adójóváírásra jogosít.
A maximális mértékű, 130 ezer forintos adókedvezmény igénybevételéhez éves szinten 650 ezer, azaz havonta átlagosan 54 ezer forintot kellene befizetni az ügyfélnek, ekkora összegre azonban csak a szerződést kötők néhány százaléka hajlandó. Lehetőség van ugyanakkor arra, és ezzel sokan élnek is az év vége felé, hogy az ügyfelek eseti befizetésekkel túllépjék a nyugdíjbiztosításban vállalt folyamatos díjat - mondta Almássy Gabriella, az Union igazgatósági tagja.
Kapcsolódó
Az adójóváírás megszerzéséhez nem elegendő megkötni a szerződést, az idei évre vállalt díjnak az év végéig meg is kell érkeznie a biztosítóhoz. Emellett már a jövő évi szja-bevallásban külön be is kell jelölni a 2018-as befizetés utáni adójóváírásra vonatkozó igényt. Ezt a lépést az ügyfeleknek közel negyede még mindig kihagyja, ennek hiányában azonban nem vehetik igénybe a kedvezményt.
Az adókedvezményes nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, az életbiztosítási ág bővülésének kétharmada e termékkörnek köszönhető. Jelenleg 14 biztosító kínál több mint félszáz különböző nyugdíj-biztosítási konstrukciót a piacon. (Mekkora nyugdíjemelés jöhet?)
Az Union Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group (VIG) cégcsoport tagja. Idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a VIG három biztosítótársasága, az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük 1,64 milliárd forintot tett ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve