A Parlament március 26-án fogadta el azt a határozatot, hogy az állami nyugdíjpillérbe visszalépők, ha a magánnyugdíjpénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba helyezik tagi kifizetéseiket - a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést -, annak 20 százalékának megfelelő, legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek. A tagoknak néhány napja maradt a döntésre. Eközben a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) makacsul kitart véleménye mellett: alkotmányellenes a magánnyugdíjpénztárak (manyup) megszüntetése, s az emberi méltóságot, valamint az önrendelkezési jogot sértő volt a 2010-es, állami rendszerbe való visszalépéssel vagy maradással kapcsolatos eljárás, többek között a személyes megjelenéssel járó nyilatkozattételre kötelezés.
A VDSZ-nél most, a magánból az állami nyugdíjrendszerbe való átlépési határidő - március 31. - előtt néhány nappal úgy döntöttek, megismétlik tavalyi alkotmánybírósági beadványukat, ám ezúttal a megváltozott jogszabályoknak megfelelően nem a szervezet, hanem magánszemélyek kérik a grémiumtól a manyup-törvény soron kívüli, visszamenőleges megsemmisítését - jelentette be Székely Tamás, a vegyipari szervezet elnöke. Az AB-hez címzett beadványnak fontos eleme néhány egykori pénztári tag írásbeli nyilatkozata, miszerint annak idején nem önként, hanem a megfélemlítésre alapozott kormányzati kommunikáció hatására döntöttek az állami rendszerbe való visszalépésről.
Kapcsolódó
A nyilatkozatokban az szerepel: tartottak attól, hogy a magánrendszerben maradva munkahelyi hátrányok érik őket, s hogy el fogják veszíteni a későbbi nyugdíjukat, de legalábbis annak jelentős részét. Az átlépésről való nyilatkozat módja, a személyes megjelenés, a hosszas sorban állás megalázó, az emberi méltóságot sértő módon zajlott - jelentették ki a manyup-tagságot megtartó nyilatkozattevők.
Emellett a VDSZ 40 ezer olyan jogfenntartó nyilatkozatot helyezett ügyvédi letétbe, amelyben megfélemlített emberek hasonló okokra hivatkozva kijelentették, hogy kényszer hatására léptek vissza az állami rendszerbe, s a körülmények kedvező változása esetére fenntartják magántagsági viszonyukat.
A szakszervezet strasbourgi jogorvoslatra készül, mintegy kétezer panaszos "megbízásából". A hír hallatára ugyanis néhány nap alatt ennyi magánszemély állt a szervezet mellé, írásban csatlakoztak a tervhez. Ügyükben a közelmúltban első lépésként Szabó Máté ombudsmannál tett panaszt a VDSZ.
A szakszervezet a közelmúltban törvényjavaslattal fordult a miniszterelnökhöz és a parlamenti frakcióvezetőkhöz: a megmaradt manyup-tagok a megtakarításaikat illetékmentesen átvihessék az önkéntes nyugdíjpénztárba. A személyre szóló levelekre összesen egyetlen válasz érkezett, "megfontolandó" megjegyzéssel Lázár János frakcióvezetőtől. A most elfogadott szabályozás alapján erre a tagdíjkiegészítések, illetve a reálhozam esetében van lehetősége a megmaradt manyup-tagoknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve