Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát - tudta meg a Hír Televízió Rétvári Bencétől, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától. A csatorna vasárnap délutáni híradójában elmondták: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül 1000 olyan embert vizsgált meg, akik még a kommunista rendszerben kaptak állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra voltak jogosultak. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, az MSZMP-ben és a KISZ-ben, állami vezetők voltak a szocializmus alatt vagy titkosszolgálati múltjuk van.
A szám még nem végleges, a bizottság még vizsgálja a többi érintett nyugdíj-kiegészítését. A felállított bizottság megállapította, hogy a vizsgált körülbelül ezer ember közül 109-en váltak méltatlanná erre a nyugdíjpótlékra azáltal, hogy titkosszolgálati múltjukra derült fény - közölte Rétvári. Számukra a következő napokban postázzák azokat a határozatokat, amelyek megvonják ezt a pótlékot. Ezt követően az érintettek augusztustól kezdve már nem kapják azt a nyugdíjpótlékot, amit elvileg kitüntetésük alapján, de nyilvánvalóan titkosszolgálati tevékenységükkel összefüggésben III/III-as kötelékben kaptak - mondta az államtitkár a Hír TV-nek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve