A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Míg márciusig tízezer, június végéig már "csak" 3862 rokkantnyugdíjas nem jelentkezett az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) a kötelező felülvizsgálatra − tudta meg a Napi Gazdaság. Eddig több mint húszezren buktak el a rokkantnyugdíjak rendkívüli felülvizsgálatán, amelyet a költségvetés kiadásainak mérséklésére hajtottak végre − derült ki korábban az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága rehabilitációs albizottságának ülésén. Pósfai Gábor, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) főigazgatója már júliusi bizottsági meghallgatásán is "alálőtt" a tényleges adatoknak, szerinte ugyanis július elejéig mindössze háromezren nem jelentkeztek a kötelező felülvizsgálatra az érintett 200 ezer rokkant közül, így ők már biztosan elvesztették rokkantsági ellátásukat. Ezzel szemben a Napi Gazdaságnak az ONYF illetékese elmondta, június végi adatok szerint a 189 394, felülvizsgálatot kérő rokkantnyugdíjas közül addig 3862-en "nem nyilatkoztak".
Kapcsolódó
Az ONYF összesen 194 636, komplex felülvizsgálatra szóló behívólevelet postázott, amire azért volt szükség, mert a január 1-jétől hatályba lépett törvény értelmében az év elejétől "rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg". A megváltozott munkaképességűek csak akkor kaphatnak rehabilitációs ellátást, ha rehabilitálhatóak, illetve akkor jogosultak rokkantsági ellátásra, ha a rehabilitációjuk nem javasolt, vagy ha rehabilitálhatóak, de a kérelem benyújtásakor már csak öt év van hátra az öregségi nyugdíjig.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve