Több más intézményhez hasonlóan 35 percesek lesznek a tanórák november 7-étől, a tanszoba pedig délután négy óra helyett háromig tart, így rövidebb ideig kell fűteni - olvasható a portálon.
Bár a fűtési korlátozásról szóló rendelet általános iskolák esetében legalább 20, középiskolákban legalább 18 fokot ír elő télen, szinte valamennyi tankerületi központban és szakképzési centrumban fűtési maximumként értelmezik a megadott határértékeket, ezt bizonyítja több tájékoztató levél is, amit intézményvezetőknek, pedagógusoknak küldtek a fenntartók - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.
A tankerületi központokban az eszközbeszerzést is korlátozták, illetve külön engedélyhez kötötték október végig. A PSZ-hez legutóbb több iskolából is érkezett jelzés arról, hogy a fénymásolással is takarékoskodniuk kell, mert nem kapnak fénymásolópapírt.
Ehelyett hőmérőket küldtek ki az intézményeknek, hogy ellenőrizhessék, nehogy átlépjék a megengedett hőmérsékletet a tantermekben
– mondta a PSZ alelnöke.
Egy Bács-Kiskun megyei iskolában pedig a vécépapír fogyott el, amit a szülők felháborodását követően pótolt csak a tankerület.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve