A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hat személlyel szemben, akik a vád szerint kedvezményes hitel ígéretével csaknem 3500 sértettnek összesen mintegy 500 millió forint kárt okoztak - közölte a Fővárosi Főügyészség.
A vádlottak 2012 júliusa és 2015 februárja között - az erre a célra létrehozott gazdasági társaságok révén - látszólag kedvezményes törlesztésű hitelt ígértek a hirdetésekre jelentkező ügyfeleknek, ténylegesen azonban fogyasztói csoportokba léptették be őket. A vádlottak a megtévesztett ügyfeleknek azt ígérték, hogy igen kedvező feltételekkel, rövid időn belül juthatnak pénzhez.
A vádlottak kezdetben egy budapesti VI. kerületi, majd később egy VIII. kerületi irodaházban működtettek irodát, tevékenységüket pedig országos és vidéki újságokban is hirdették. A hirdetések megtévesztőek voltak, szövegük azt sugallta az ügyfeleknek, hogy azonnal készpénzt folyósítanak még a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is. A hirdetések alapján a cégeknél megjelent sértettek részére az üzletkötők megtévesztő tájékoztatást adtak, illetve az ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy a szerződéskötést követő hónapban hitelt fognak folyósítani részükre.
A megtévesztett ügyfeleknek a szerződés aláírását követően egyszeri regisztrációs díj, megbízási díj, valamint az első havi törlesztő részlet címén fizetniük kellett, a befizetések összege jellemzően az igényelni kívánt hitel nagyságához igazodott. A sértettek nem kapták meg az igényelt hitelt, a szerződésben vállalt hitelnyújtás a vádlottaknak nem is állt szándékában, valódi céljuk kizárólag a sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, ténylegesen a fogyasztói csoportokat sem működtették.
A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben - más bűncselekmények mellett - nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád tárgyává tett bűncselekmények törvény szerinti büntetési tétele - a bűnhalmazat miatt - egy évtől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve