Májusban a gabonafélék ára 17 százalékkal, az ipari növényeké pedig 11,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A burgonya ára eközben 18,6 százalékkal csökkent, viszont az újburgonya megjelenése miatt az előző hónaphoz képest növekedett. Mivel idén jobb termés várható (az értékesített mennyiség is nagyobb volt), ezért ez az áremelkedés kisebb mértékű volt, mint előző évben - írja a KSH.
A zöldségfélék ára 8,9 százalékkal esett 2013 májusához képest. A termékcsoporton belül ilyenkor a legnagyobb súlya a paradicsomnak, a zöldpaprikának és a spárgának van, ezek ára 23, 15, illetve 1 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan a gyümölcsfélék ára 8,3 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
Olcsóbb baromfi, drágább sertés
Az élőállatok termelői árszintje 2014 ötödik hónapjában 0,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, ebből a vágósertés termelői ára 3,4 százalékkal emelkedett, így a felvásárlási ára 396 forint volt kilogrammonként (2013. szeptemberben még 435 forint volt). A baromfi ára összességében 4,4 százalékkal maradt el a 2013. májusitól. Ezen belül a vágócsirke felvásárlási ára tavaly május óta (299 forintról) folyamatosan csökkent ez év márciusáig, majd az áprilisi több mint 4 százalékos egyhavi növekedést követően májusban újra csökkent, így jelenleg 277 forint kilogrammonként.
Az állati termékek ára 8,3 százalékkal volt magasabb, a tojás ára 4 százalékkal csökkent, miközben a tej termelői ára 11,7 százalékkal nőtt. A tojás felvásárlási és piaci ára 2014. január óta lényegében nem változott, az index változását a bázis ár változása okozza. A tej felvásárlási ára a 2014. februári csúcs óta 6 százalékkal csökkent.
Az idén a tej drágult a legjobban
2014 január-májusában a mezőgazdasági termelői árak 11,1 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt a növényi termékek ára 17 százalékkal esett vissza, az élő állatok és állati termékeké pedig 1,2 százalékkal emelkedett.
Az élőállat és állati termékek főcsoportjai közül csak a tej ára emelkedett (15 százalékkal), miközben a legnagyobb súlyú vágósertés és vágóbaromfi ára 0,6, illetve 5 százalékkal csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve