Az ombudsmani hivatal közleménye szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nem tartotta be a hozzá továbbított közérdekű bejelentés elbírálására rendelkezésére álló harminc napos határidőt, és a bejelentőt nem is értesítette arról, hogy elhúzódik az eljárás. A biztosnak küldött panaszban az is szerepelt, hogy bár a hivatal szabálytalanságokat állapított meg, nem kezdeményezett felelősségre vonást.
Székely László ombudsman külön kérésre vizsgálhatja a többi között a közérdekű bejelentés intézésének módját - ez történt akkor is, amikor a bejelentő, kezdeményezése sikertelenségét látva, az ombudsmanhoz fordult. A közérdekű bejelentés lényege az volt, hogy a Pázmándi Művelődési Ház és Könyvtár bővítésénél pályázati pénzeket felhasználva olyan ablakokat építettek be, amelyek nem felelnek meg az építési szabályzat előírásainak.
A bejelentő erről először egy helyi közmeghallgatáson beszélt, majd a Fejér Megyei Főügyészséghez fordult. Onnan a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Veszprém megyei kirendeltségéhez tették át az ügyet, a hivatal pedig nem végezte el a vizsgálatot határidőre.
A biztos azt állapította meg, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hozzáállásával sértette a jogot a jogbiztonsághoz és a hatósági ügyek tisztességes intézéséhez. Az alapvető jogok biztosa felkérte a hivatal vezetőjét, intézkedjen, hogy a jövőben fokozottabban ügyeljenek a törvényi előírások betartására. A biztos azzal kapcsolatban nem állapított meg jogsértést, hogy elmulasztották a felelősségre vonást, a többi között azért, mert az MVH döntése még nem jogerős.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve