Szerdára virradó éjszaka északkelet, észak felől mindenütt gyorsan csökken a felhőzet, legkésőbb a déli, délnyugati tájakon, de kora hajnalban már ott is jobbára derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk. Az esti órákban a a déli vidékeken előfordulhat hószállingózás, gyenge havazás, később érdemi csapadék már sehol sem várható. Az északi, északkeleti szél nagy területen lesz élénk, erős, majd az éjszaka második felében veszíteni kezd erejéből a légmozgás. A Tiszántúlon helyenként továbbra is előfordulhat hófúvás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -12 fok között várható, de a kevésbé szeles, havas tájakon, illetve a fagyzugokban ennél jóval hidegebb is előfordulhat, akár -15 fok alá is hűlhet a levegő.
Szerdán napközben általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő lesz. Az esti órákban az északi, északnyugati tájak fölé szakadozott, oszladozó felhősáv csúszhat. Az északi, északkeleti szelet napközben még nagy területen kísérik élénk, néhol erős lökések, ekkor a Tiszántúlon még hordhatja a havat. Estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +3 fok között várható, de a Tiszántúl kevésbé szeles, hófödte tájain ennél akár több fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
Csütörtökön szakadozott frontális felhőzet vonul át felettünk, de emellett az ország nagyobb részén többórás napsütésre számíthatunk. Hajnalra helyenként zúzmarás köd képződhet. Számottevő csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati, a Tiszántúlon a déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet általában -4 és -13 fok között alakul, de a hóval borított tájakon jóval hidegebb lesz, néhol -20 fok köré is lehűlhet a levegő. A csúcsérték általában 1 és 6 fok között alakulnak, de a hófödte keleten, északkeleten 0, -5 fok valószínű.
Pénteken általában többórás napsütésre számíthatunk, azonban az északkeleti, keleti tájakon az éjszaka képződő zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet egy része napközben is tartósan megmaradhat. Számottevő csapadék nem valószínű. Estétől északkelet, észak felől felhősödés várható, és gyenge vegyes csapadék is előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet nagyobb területen kísérhetik élénk vagy erős lökések. Hajnalban általában 0 és -6 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet. Kora délután többnyire 4, 10, a szélvédett, hófödte tájakon azonban 0, -3 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve