Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.
A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg.
Hétfő estig az ország délnyugati harmadán kevesebb lesz a felhő, másutt jellemzően erősen felhős, borult lesz az ég, és főként keleten, északkeleten kisebb eső, zápor is előfordulhat. Estétől a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul és megerősödik. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő
Keddre virradó éjszaka keleten átmenetileg felszakadozik, miközben nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúlon számíthatunk szórványosan esőre, záporra. Az északi, északnyugati szél megélénkül, főként a Kisalföldön és a Bakonyban helyeként meg is erősödik. Hajnalra általában 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kedden kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd délután nyugat, északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. Szórványosan, egyre inkább keleten, északkeleten várható eső, zápor. A nap első felében az északkeleti országrész kivételével nagy területen lesz erős az északnyugati szél, délután azonban fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között változik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 19 fok között alakul.
Szerdán északon több, délen kevesebb lesz a felhő, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Az északi megyékben helyenként eső, zápor előfordulhat. A nyugatias szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve