Eddig október 29-én Szerepen volt a legmelegebb, ahol 1923-ban 25,9 Celsius-fokot mértek. Most több mint egy fokkal melegebb volt, a Csongrád megyei Kübekházán 27,1 fokra melegedett a levegő.
A fővárosban 90 éves rekord dőlt meg. 1928 óta 23,5 fok volt a napi fővárosi rekord. Most Budapesten két mérőhely - a II. kerületben és Újpesten - is 24,3 fokig emelkedett a hőmérséklet.
A meteorológiai szolgálat kitért arra is, hogy hétfőn az országos átlagos maximum 24 fok körül alakult, ami 11 fokkal magasabb az ilyenkor szokásos 13 foknál - írja az MTI.
A mostani maximumok június első felére, illetve szeptember elejére jellemzőek Magyarországon - jegyezték meg.
Egy korábbi bejegyzésében a meteorológiai szolgálat viszont arról írt, hogy éjjel délnyugat felől hidegfront érkezik erős, viharos széllel, esővel, záporral néhol zivatarral. Ugyanakkor azt írták: a front mögött sem esik vissza jelentősen a hőmérséklet. Az átlagos maximum október végén általában 13 fok körül alakul, de a következő napokban is jóval ezen értékek fölött marad a hőmérséklet.
Az előrejelzés szerint kedden a csapadék fokozatosan kelet felé szorul vissza, nyugat felől egyre nagyobb területen süt ki a nap. Legtovább északkeleten és az Északi-középhegység vidékén maradhat felhős az ég. A szél sokfelé lesz erős, a Kisalföldön és a hegyekben viharos lökések is lesznek, de ezek estére megszűnnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-18 fok között alakul, az északkeleti határ közelében lehet a leghűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-23 fok között várható.
A fotó forrás: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve