Baka András főbíró szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná. A hatéves mandátumának félideje előtt távozni kényszerülő legfelsőbb bírósági elnök azt állítja, minderre azért került sor, mert az elmúlt hónapokban nyilvánosan szót emelt a bíróságok alapvető európai jogelvei és ezen keresztül a jogállamiság védelmében, ám mint az MTI-nek adott nyilatkozatában kifejtette: számára egy független, alkotmányos intézmény vezetői posztjának betöltése csak addig érték, amíg az megőrizheti függetlenségét, és az alkotmányos, európai normák alapján működhet.
Baka András, a januártól Kúriává alakuló Legfelsőbb Bíróság (LB) és a megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) utolsó elnöke szerint a kétharmados parlamenti többség számos szükséges politikai lépés megtételéhez jelenthet szilárd bázist, ami indokolt lehet, ha az ország nehéz helyzetben van. Ám az alkotmányos alapintézmények vonatkozásában éppen hogy bölcs önmérsékletre, körültekintő és higgadt eljárásra lenne szükség a minősített többséggel bíró politikai hatalom részéről, hogy ezzel is jelezze a jogállam mellett elkötelezett tényezők számára itthon és külföldön egyaránt: tiszteletben tartja ezeknek az intézményeknek - például az LB-nek, a Magyar Nemzeti Banknak, az Alkotmánybíróságnak - a függetlenségét, megadja a törvényes működésükhöz szükséges anyagi forrásokat.
Az ezzel ellentétes gyakorlatot folytató politikai erőknek számítaniuk kell arra, hogy kiiratkoznak Európából - mondta Baka András, aki megjegyezte azt is, hogy az utóbbi napokban feltűnően megszaporodtak a Magyarországnak szóló súlyos nemzetközi figyelmeztetések.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve