Megkezdte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) az adategyeztetéseket az első 2000 levél kiküldéseével - jelentette be Mészáros József. A főigazgató a hivatal sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjbiztosítás szempontjából az aktív életszakasz jóval fontosabb, mint a járadék folyósításának ideje, ezért mindenkinek az érdeke, hogy kísérje figyelemmel a most induló akciót. A nyugdíjvárományokat a munkáltatók által szolgáltatott adatok alapján számítják ki, számos esetben csak a közvetlenül nyugdíjazás előtt derült ki eddig, hogy nem minden adat állt pontosan rendelkezésre. Ahhoz, hogy ne 25-30 év távlatából kelljen a pontos bevallási adatokat tisztázni, az ONYF megkezdi a nyilvántartási adatainak az egyeztetését az ügyfelekkel.
A ONYF az egyéni nyilvántartásában szereplő adatokat megküldi a még aktív dolgozóknak, ha az adatok nem pontosak, vagy hiányosak, akkor most kell jelezni. Tipikusan nem szerepelnek a nyilvántartásban a felsőoktatásban töltött évek - akkor sem, ha az beszámít a szolgálati időbe, vagyis nyugdíj jár érte. Először az 1955 és 1959 között születettek adategyeztetésére kerül sor, ezután következnek a fiatalabb korosztályok. Az első körben 400 ezer ügyfél kap adatokat, de a következő években mind a közel ötmillió biztosított levelet kap a nyugdíjbiztosítótól.
Az ONYF megküldi a rendelkezésére álló összes adatot a munkavégzés helyéről, illetve az 1987 utáni kereset és a fizetett járulékokról. Ha a kimutatáshoz képest nincs az ügyfélnek észrevétele - vissza sem kell jeleznie -, akkor a vizsgált időszakot lezártnak tekintik. Lehetséges beleegyező nyilatkozatot tenni, ám ez nem szükséges az eljárás során. Ugyanakkor ha később új adatok kerülnek elő, akkor sincs még semmi veszve, hisz utólag bármikor lehet újabb adategyeztetést kérni - mondta Kissné Veres Ilona, az ONYF főosztályvezetője.
Amennyiben hiányosságokat tapasztal a biztosított, akkor az ügyfél megküldheti az igazát bizonyító adatokat - ám ha ezek ma már nem állnak rendelkezésre akkor sincs baj, az ONYF saját hatáskörben megkeresi az adatszolgáltatókat. Ha megszűnt a volt munkáltató, akkor sincs veszve semmi, hisz akár a volt cégvezető személyes felkeresésre, az irattárak és a társhivatalok adatainak felhasználásával is lehet rekonstruálni adatokat.
Az egyeztetési eljárás során keletkezet megállapításokat a későbbi nyugdíjba vonuláskor már kész adatként használják, ám semmi nincs kőbe vésve - új adatok felmerülése esetén is lehet azokat módosítani. Az ONYF azt kéri, hogy minden biztosított vegye komolyan az adategyeztetést, mert ez az ő érdeküket szolgálja.
Az 1955-1959 korosztályból most az a négyszázezer ember kap levelet - amelynek még nincs nyugdíjba, vagy nem volt adategyeztetési eljárás. A tervek szerint a teljes adattisztítási folyamat nyolc év alatt zárulhat le, a legfiatalabb korosztályok adategyeztetésével. Az Ügyfélkapun keresztül lehetőség van az első pillanattól elektronikus ügyintézésre ezt is kérheti az ügyfél.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve