Az újraiparosítás stratégiájának meghatározó állami eszköze a nagyvállalati beruházási támogatás, amely már több mint 200 milliárd forintnyi fejlesztést generált. Ehhez pedig az állam eddig már mintegy 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtottak - írja a Világgazdaság.
A Nagyvállalati beruházási támogatás (NBT) elnevezésű program fő célja az újraiparosítás, az iparfejlesztés, úgy, hogy a tőkehiányos hazai nagyvállalatokat segítik. Ha a támogatással a nagyvállalati méretkategóriát elérő kis- és középvállalkozások számottevő mértékben járulnak hozzá a magyar gazdaság, főként a feldolgozó- (TEÁOR 10-33) és az építőipar (TEÁOR 41-43) növekedéséhez és modernizációjához.
Az eddig NBT-t kapók között van többek között a Gallus csoporthoz tartozó Taravis Kft., mely 1,2 milliárd forintból épített fel egy csirkefeldolgozó üzemet 290 milliós állami segítségből, a Wamsler SE 3,6 milliárd forintos, robotizált üzemcsarnokának pedig a felét fedezte az állami ráfordítás.
De kapott már pénzt 2018-ban az akkor szétosztott összesen 30,62 milliárd forintból a Sole-Mizo Zrt. 3,18 milliárd forintért fejleszthetett Szegeden, 1,46 milliárdot Bécsbokodon, 444 milliót pedig Csornán, a Szamos Marcipán Kft.-nek 207 millió forint jutott a karcagi, 117 millió a pilisvörösvári és 6 millió a fertőszentmiklósi fejlesztéséhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
