Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz - mondta Orbán Viktor. - Nagy ellenállásra számítok, kísérletet fognak tenni arra, hogy visszaemeljék a rezsiárakat - idézte a kormányfő 12. Kötcsei Polgári Pikniken elmondott szavait Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője. "Fel fognak vonulni velünk szemben a külföldi kézben lévő nagy energiaszolgáltatók és a mögöttük lévő politikai erők is. Nekünk azonban egyszer és mindenkorra le kell zárnunk azt a korszakot, amelyben nyerészkedni tudtak az energiaszolgáltatók az embereken" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: meg kell tehát alkotni a közműszolgáltatási törvényt, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál.
A 2014-es választásnak tehát számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc - szögezte le Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén.
Eddig kilenc szolgáltatás díja csökkent. Januártól 10 százalékkal alacsonyabb a földgáz, az áram és a távhő ára, júliustól a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díja is. A Fidesz számítása szerint az eddigi intézkedések egy családnak évente átlagosan százezer forintos megtakarítást jelentenek.
A Kötcsei Polgári Piknik a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos rendezvénye, amelyet ezúttal is zárt körben tartottak meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve