A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban emlékezetett rá, hogy a bíróság döntése szerint tisztességtelen haszonhoz jutottak a bankok a devizahitelezés során, ezért a profit egy része visszajár - erről szól az elszámoltatási törvény. A javaslat következtében a törlesztőrészletek akár az egyharmadával is csökkenhetnek.
Az interjú első feléről itt olvashat.
A következő lépés a devizahitelek forintosítása lesz. Orbán szerint nem volt még egy olyan lehetőség Magyarországon, hogy az emberek összeállva választva egy kormányt, ez a kormány elszámoltassa a világ egyik legnagyobb hatalmi csoportját. Most ezt történik. Az emberek attól szenvedtek, hogy a bankok jobban tudták érvényesíteni az érdekeiket másoknál - fogalmazott.
Orbán szerint a bankok nem eredendően rosszak - bár a pénz mindig kísértést jelent. Morálisan elítélhető mulasztások leginkább ott fordulhatnak elő, ahol sok pénzt kezelnek - tette hozzá. Ha a bankokat jól kezelik, akkor létük áldás az emberek és a gazdaság számára. A bankok fontosak, azt várom, eljöjjön a fair bankok időszaka - moindta a kormányfő. A bankok a bírósági ítéletek alapján fizetnek, ha erre nincs pénzük, akkor a tulajdonosaik majd "betolják" az ehhez szükséges tőkét - válaszolta a miniszterelnök egy kérdésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve