A kormányoknak távol kell tartaniuk magukat az árfolyamkérdés nyilvános vitájától - hangsúlyozta. A kormányfő nyomatékosította, hogy Magyarországon 2014-ben nem lesz választási költségvetés, idén is három százalék alatt lesz a büdzsé hiánya.
A külkereskedelmi mérleg alapján kijelentette azt is: a magyar gazdaság rendkívül stabil. Az eurócsatlakozásról szólva Orbán Viktor azt mondta, a gazdaság reálkategóriáiban kell közelebb kerülni az euróövezethez, hogy utána "értelmesen beszélhessünk" a csatlakozásról.Elismerte: az IMF nélkül nem éltük volna túl a válságot.
Kapcsolódó
Olyan időket élünk, amikor a kormányoknak és jegybankoknak nagyon szorosan együtt kell működni, össze kell fogni - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank által rendezett Lámfalussy-konferencián pénteken Budapesten.
Matolcsy György megnyitó beszédében kiemelte: az Európai Unió összes tagállamának végső soron kötelező lesz belépni az eurózónába, bevezetni az eurót, azonban meg kell fontolni, mikor kell ezt megtenni.
Orbán a versenyképességhez szükséges új európai stratégiát szorgalmazott - ehhez szerinte az eurózóna pénzügyi stabilitására van szükség, valamint arra, hogy az euróövezeten kívüli országok megkapják a legteljesebb gazdaságpolitikai szabadságot. Emellett integrálni kell a balkáni országokat az Európai Unióba, szabadkereskedelmi megállapodást kell kötni az EU és az Egyesült Államok között, újra kell rendezni a kapcsolatokat Oroszországgal, és olcsó, az Egyesült Államokéval versenyképes árú energiára van szükség - sorolta a kormányfő.
A miniszterelnök szerint ha a parlamenti választás után is folytatódhat a jelenlegi gazdaságpolitika, akkor Magyarország előtt egy nagy, felívelő, fejlesztési korszak áll. Úgy vélte, bár Magyarország még érzi a válság hullámait, "nekünk összességében már nem a válságkezeléssel kell foglalkozni", hanem egy felívelő, nagy korszakra kell készülni. Kijelentette, kormánya az elmúlt években a válságkezelést az ország újjászervezésére használta fel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve