"Régen láttam olyat, hogy a döglött kutyát fejbe vágják. Itt most ezzel a helyzettel állunk szemben, ugyanis a magyar Alkotmánybíróság ezt a jogszabályt megsemmisítette, következésképpen az Európai Bíróság egy olyan jogszabályról hozott döntést, amely nem létezik" - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy erre azért fontos rávilágítani, mert Magyarország a saját ügyeit a saját alkotmányos rendszerének működtetésével is meg tudja oldani.
Mindennek ellenére, miután az Európai Bizottság úgy döntött, hogy bár az érintett magyar jogszabály nem létezik, mégis fenntartja a keresetét, "meg kellett várnunk ezt a bírósági ítéletet", amely tartalmában egybeesik a magyar Ab ítéletével - mondta Orbán Viktor.
Értékelése szerint így az ügyben semmilyen új helyzet nem alakult ki, most, hogy az európai bírósági döntés megszületett, a magyar kormány javaslatot fog tenni a parlamentnek a bírói nyugdíjazás kérdésének újraszabályozására.
A luxembourgi Európai Bíróság keddi ítéletében kimondta: az életkoron alapuló, nem igazolható megkülönböztetést jelent és így a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása.
Így reagált a Kúria
A Kúriának nincs kötelezettsége az Európai Unió bíróságának a magyar bírák nyugdíjazásáról szóló ítéletének végrehajtásával kapcsolatban - közölte a testület kedden az MTI-vel, tudatva azt is, hogy a Kúria nyugalmazott bírái által indított munkaügyi perekben ezen a héten várható elsőfokú ítélet.
Az Európai Unió Bíróságának keddi döntésével kapcsolatban a Kúria az MTI megkeresésre azt közölte: "a Kúria mint Magyarország legfelső ítélkező fóruma az ítélkező tevékenysége során az alkalmazandó nemzeti jog és az Alkotmánybíróság gyakorlata mellett figyelembe veszi az uniós jog előírásait és az Európai Unió bíróságának döntéseit is".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve