Orbán Viktor kiemelte: azért találkoztak, hogy a két ország és nemzet történetében új fejezetet nyissanak, a megbeszéléseik a jövőről szóltak.
Az izraeli-magyar gazdasági kapcsolatokról elmondta: Izrael a harmadik legfontosabb befektető Magyarországon, 2014 végén 11 milliárd dollár volt az izraeli befektetések értéke, az összes magyarországi külföldi tőkebefektetés 12 százaléka. Összesen 172 izraeli vállalat 4570 dolgozónak ad munkát Magyarországon, Izrael fontos része a magyar gazdaságnak - húzta alá.
A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2016-ban 525 millió dollár volt, ami 2010-hez képest 12 százalékos növekedés.
Orbán elmondta, az Eximbank 600 millió dolláros hitelkeretet nyitott a két ország vállalatainak közös projektjei számára.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hangsúlyozta: Izrael és Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a két ország cégei sikeresen együttműködjenek. Ismertette: megállapodtak egy közös technológiai fejlesztési munkacsoport létrehozásában, Magyarország és a V4 államok részvételével. Hozzátette, Izrael és Magyarország tanulhat egymástól, és felajánlotta, hogy az informatika területén a V4-ek államaiból és Magyarországról érkező informatikusokat fogadnak ösztöndíjasként, hogy a legfejlettebb kibertechnológiát elsajátítsák Izraelben.
Kijelentette, hogy Magyarország iránt természetes az izraeli vonzódás.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében összesen több mint száz magyar és izraeli cég vett részt a magyar-izraeli üzleti fórumon. A két ország közötti együttműködés a megújuló energia, mezőgazdaság, gépipar, építőipar és a különböző IT-megoldások területén lehet eredményes elsősorban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve