A párt ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy egy hétfőn, L. Simon László országgyűlési képviselő által beterjesztett javaslat különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintig 0 százalékos az adó, a 20 milliárd forintot meghaladók bevételeké azonban már 40 százalékos. L. Simon László kedden ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe.
Az MSZP közölte, Orbán Viktor azért nem nyerheti meg a reklámadó kivetésével indított háborút, "mert az emberek véleményének szabad kinyilvánítása ellen még senki sem tudott győzni". A párt kiáll mindazon médiumok, közösségi oldalak mellett, amelyeket a Fidesz "politikai okokból, horribilis összegű reklámadó kiszabásával el akar némítani" - írták. Hozzátették: a Fidesz azért találta ki a reklámadót, hogy gazdaságilag felszámolja a független, szabad sajtót, és minden olyan közösségi felületet, amely a véleménynyilvánítás terepe lehet. "Ezért ez valójában nem is reklámadó, hanem némasági adó. Orbán Viktor és barátai azért találták ki, hogy Magyarországon senkinek ne jusson eszébe pénzt fektetni a független, szabad sajtóba" - fogalmaztak.
Álláspontjuk szerint a sajtó elnémításának szándékát erősíti az Origo főszerkesztőjének "kirúgatása" is. Sáling Gergőnek azért kellett távoznia, mert a portál kényelmetlen kérdéseket tett fel Lázár János milliós hotelszámláival kapcsolatban - írták.
L. Simon László kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy a jelentős reklámbevételhez jut a Facebook, a Youtube és a Google, és ezek után sem áfa, sem társasági nyereségadó nem gazdagítja a magyar államkasszát - hangsúlyozta L. Simon László, hozzátéve: az online szerencsejáték problémánál látták azt, hogy ez a kérdés kezelhető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve