A kormányfő - a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú Európai Néppárt csúcstalálkozójára érkezve - újságíróknak elmondta: már az előző napon felvetette európai vezetőtársainak ezt a kérdést. "A dolog világos. Technikai ügyről van szó, ami megy a maga útján, és meg fog oldódni" - mondta Orbán Viktor.
Az Európai Bizottság a múlt hét szerdán javasolta, hogy függesszék fel 495 millió euró - közel 150 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását a jövő évi keretből, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. Brüsszel aggályai szerint 2013-ban a magyar költségvetési hiány újra túllépheti a 3 százalékos határt.
A magyar kormány erre úgy reagált, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével, hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót.
Az Európai Bizottság javaslatát az uniós tagállamok képviselőinek minősített többséggel kellene elfogadniuk ahhoz, hogy az érvénybe lépjen. A mostani, csütörtök kora este kezdődő kétnapos EU-csúcstalálkozón ez a kérdés nem szerepel a napirenden.
Orbán Viktor az EU-csúcsot megelőző néppárti csúcstalálkozóra érkezve azt mondta, hogy aránylag gyors megoldásra számít, és az ügy, amely szerinte technikai jellegű, rövidesen lekerül a napirendről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve