A kormányfő beszédében rámutatott, hogy ma a magyar export több mint 85 százaléka az Európai Unióba irányul. Emlékeztetett, hogy három éve a nem európai országokba irányuló magyar export még csak 8 százalék volt, ma 12, a cél pedig az, hogy 2018-ra elérje a 33 százalékot. Ezért is látogatott a vezetésével politikai-üzleti delegáció Indiába. A keleti nyitás stratégiájára is utalva a minisztrerelnök hangsúlyozta, erős magyar-indiai gazdasági kapcsolat nélkül a nem európai kivitelre vonatkozó egyharmados célkitűzés megvalósítása lehetetlen.
Orbán Viktor - a fórumon jelen lévő több mint 70 magyar és több tucat indiai üzletember előtt - egyebek mellett az építőipart, az energetikai szektort, a víz- és a hulladékgazdálkodást, valamint az információ- és a biotechnológiát említette a magyar-indiai gazdasági együttműködés lehetséges területei között, hangsúlyozva azt is, hogy Magyarországon zajlik az újraiparosítási program.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy közvetlen légi összeköttetés nélkül rendkívül nehéz az állandó kapcsolat kialakítása a két ország között, ezért reményének adott hangot, hogy hamarosan közvetlen járat közlekedik majd Budapest és Mumbai (korábbi nevén Bombay) között.
A miniszterelnök kitért arra, hogy több mint kilencezer magyar dolgozik indiai tulajdonban lévő gyárakban.
Indiában, a világ második legnépesebb országában a hagyományos falusi földműveléstől a csúcstechnológiáig szinte minden terület megtalálható a gazdaságban. India az egyik leggyorsabb gazdasági növekedést éri el a világban, a gyors ütemű fejlődést a szolgáltatások és a feldolgozóipar táplálják, a növekedést a belső piac vezérli.
A magyar kormány már két indiai céggel kötött stratégiai együttműködési megállapodást: az informatikai szolgáltatást és tanácsadást nyújtó Tata Consultancyvel, valamint a transzformátorokat és nagyfeszültségű gépeket gyártó CG Electric-kel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve