Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése, a beszéd aktualitását a párizsi merényletek után kialakult helyzet adja - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Arra a felvetésre, hogy a montenegrói sajtóban Orbán Viktor hétfői hivatalos útjáról jelentek meg információk, Havasi Bertalan elmondta: valóban terveztek hétfőre egy miniszterelnöki látogatást Montenegróba, ezt azonban a magyar fél kérésére vasárnap elhalasztották.
A házelnök péntek délben benyújtott előzetes napirendi javaslata alapján az ülésnap 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat követően születhet döntés arról, hogy házszabálytól eltérően fogadják-e el a Fidesznek a bevándorlók kötelező uniós betelepítési kvótáját elutasító törvényjavaslatát. Az előterjesztés arra kötelezné a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezze a betelepítésről szóló uniós jogszabály megsemmisítését.
Amennyiben a képviselők négyötöde hozzájárul a házszabálytól való eltéréshez, akkor az indítványt hétfőn tárgyalhatják, majd kedden el is fogadhatják. Ha azonban nem áll ekkora többség a javaslat mögé, akkor a vitára csak kedden kerül sor, a zárószavazásra pedig legkorábban a parlament következő ülésén.
Ezt követően bonyolítják le a kétórás interpellációs blokkot, a képviselők emellett egy órában azonnali kérdéseket is feltehetnek a kormánynak. Az első ülésnap a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitáival zárul. Kedden tizennyolc előterjesztést is elfogadhat a Ház. Döntés várható például az állami arcképelemző rendszer létrehozásáról, a jegybank 2012-2014 közötti üzleti jelentéseiről, és a termőföldek haszonbérleti szerződéseinek módosíthatóságáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve