Az érintett térségek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszap-tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szentendre, Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros környéke.
A kormányfő a veszélyhelyzet-kezelési központban jelezte, a Duna tetőzését péntektől várják az ország területén. Nagybajcsnál kilencméteres vízszinttel számolnak, a becslési tévedés plusz-mínusz 10 centiméter lehet. Azon a szakaszon a védekezéssel éjfélig kell elkészülni - tette hozzá. Komáromban a várható tetőzés 830 centiméter, a hibahatár ott is plusz-mínusz 10 centiméter, a védekezési munkát péntek délig kell befejezni, ahogyan Esztergomban is, ahol 795 (plusz-mínusz 15) centiméter lehet a legnagyobb vízállás. Nagymarosnál 740 (plusz-mínusz 15) centiméteres vízmagassággal számolnak, a védekezéssel ott szombat reggel 6 óráig kell végezni, csakúgy, mint Budapesten, ahol 885 centiméteres lehet a maximális vízállás (a becslési tévedés a fővárosban +/- 20 centiméter).
A veszélyeztetett szakaszok közül Orbán Viktor kiemelte Almásfüzitőt, ahol a 7-es sorszámú vörösiszap-tározónak nem készült el teljesen a rekultivációja, de a szakértői tanulmányok szerint nem fenyeget az a veszély, hogy a magas vízállás iszapszennyeződést mos a Dunába. Ott a veszélyhelyzethez több mint hat méterrel magasabb vízállás kellene, mint amivel maximálisan számolni lehet - magyarázta a miniszterelnök. Hozzátette, a szerda esti érsekvadkerti földrengés miatt egyelőre semmilyen árvízvédelmi problémát nem azonosítottak be, a földmozgás nem hátráltatja a védekezést.
Orbán Viktor hangsúlyozta: nincs olyan ember az országban, akit baj esetén ne tudnának biztonságban kimenekíteni a lakhelyéről. Ha minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakul, akkor Győrújfaluból 1424, Komáromból 11 345, Almásfüzitőről 2097, Tátról 5057, Tahitótfaluból 1417, Pócsmegyerről 2047, Szigetmonostorról 2435, Szentendréről 873, Óbudáról pedig - a lakótelepet elérő árvíz esetén - 55 300 embert kellene kitelepíteni. Még egyszer hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek a legrosszabb forgatókönyvek. Minden valószínűség szerint alig néhány vagy az említetteknél jóval kevesebb embert kell evakuálni. Megjegyezte, hogy az esztergomi Prímás-szigetről 40 embert telepítettek ki, Pilismarótról pedig 70-et. "Erőszakkal senkit nem fogunk kitelepíteni, egész addig, amíg a veszélyhelyzet kézzel foghatóvá nem válik" - mondta, jelezve egyúttal, hogy a rendőrség gondoskodik a hátrahagyott értékekről.
Szólt arról is, hogy kérésére a Belügyminisztérium kirendelt 1700 rendészeti szakközépiskolást a gátakra, és rekordszámú önkéntes is dolgozik a védekezésben. "A nemzeti összefogás, együttműködés hibátlanul működik ez idáig", Magyarország alkalmas állapotban van a tetőző árhullám miatt szükséges feladatok ellátására - jelentette ki a miniszterelnök.
A tájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a honvédség teljes mozgósítása megtörtént, szükség esetén több mint 9600 embert tudnak bevetni. A veszélyeztetett területeket azonosították, a honvédség erői minden helyszínen jelen vannak, és részt vesznek egyebek mellett védművek erősítésében, logisztikai feladatokban, és szükség esetén készen állnak az evakuálásra is - mondta, hozzátéve, hogy a tartalékosok is jelentkeztek a munkavégzésre.
Tarlós István főpolgármester arról számolt be, hogy zajlanak a munkálatok a két leginkább kritikus budapesti helyszínen, így a Római parton - ahol csütörtökön befejeződik a nyúlgáton a kapuk bezárása, péntekre elkészül a töltéstalp megerősítését szolgáló agyagmag - és a lezárt Margitszigeten is, amelyet kilencméteres vízszintig tudnak megvédeni.
A közlekedési változásokat ismertetve elmondta: a 2-es villamos ideiglenes végállomása az Erzsébet hídnál van, a Lánchídig pedig egy vágányon halad a közlekedés. A HÉV-et a Margit híd és a Batthyány tér között sem kellett egyelőre leállítani. Sűrítették az 1-es, a 17-es, a 18-as és a nagykörúti villamosok járatait, miként a 2-es és a 3-as metrót, valamint a 9-es és a 86-os autóbusz közlekedését is. Megjegyezte, elképzelhető, hogy a Batthyány téri metróállomást le kell majd zárni, de a szerelvények akkor is áthaladnak majd az állomáson.
Tarlós István hangsúlyozta: az épülő 4-es metró alagútját nem fogja elönteni a víz, egyedül a Fővám téren képzelhető el elméleti kockázat, ott az állomáson ideiglenes védművet emelnek. Legközelebb csütörtök délután várható átfogó árvízi tájékoztatás az országos helyzetről.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve