A lap szerint eredmény tavaszra születhet, a 3,5 tonnánál nagyobb teherautókat sarcoló hálózatnak azonban jövő júliusban mindenképpen működnie kellene.
A Népszabadság pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a miniszterelnök már pártja Sárváron megrendezett elnökségi ülése előtt eldöntötte: a használatarányos útdíjrendszer kiépítőjét az uniós szabályoknak formailag mindenben megfelelő, hirdetménnyel induló közbeszerzési eljárással kell kiválasztani. A lap megjegyezte, hogy önmagában az uniós közbeszerzés lebonyolításához hónapokra lesz szükség. Hozzátették: az idő a műholdas rendszerek szállítóinak dolgozik: ahogy múlnak a napok, úgy csökken a bonyolult, út menti berendezésekből álló hálózatok építőinek lehetősége, hogy érdemben versenybe szálljanak.
Az útdíj bevezetást 2013 július 1-től tervezi a kormány, az év második felében már 75 milliárd forintnyi bevételnek kellen ebből a forrásból a költségvetésbe folynia. Az elektromos útdíjról szóló törvényt a fejlesztési tárcának júnisuban be kellett volna terjesztenie a parlament elé - erre a mai napig nem került sor.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve