A parlament ülése 13 órakor ezúttal is napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket az ugyancsak szokásos interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészítve.
A határozathozatalok során elsőként két nemzetközi szerződést, így egy tengerészeti munkaügyi egyezményt is kihirdethet a parlament, amely ezt követően elfogadhatja a kis- és középvállalkozások (kkv) 2009-2010-es helyzetéről szóló jelentést, valamint az atomenergia magyarországi felhasználásának 2009-2011 közötti biztonsági tapasztalatairól szóló beszámolót.
Szavazás várható a trafiktörvény módosításáról, amelyben Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter azt kezdeményezi, hogy a nemzeti dohányboltok szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhassanak, és akár már májusban megkezdhessék a működésüket. Az előterjesztést abban az esetben fogadhatják el már hétfőn, ha egyetlen addig benyújtott módosító javaslat sem kapja meg a parlamenti többség támogatását.
Ezt követően három magánvádas mentelmi ügyben kell döntenie a Háznak, köztük Orbán Viktor miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztéséről is, amelyet a budapesti XX., XXI., XXIII. kerületi bíróság kért. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága erről szóló határozati javaslatában nem részletezi az ügyet, a testület csupán annyit ír, hogy a feljelentésből nem tudták egyértelműen megállapítani az eset tényállását, illetve a feljelentett érintettségét sem. Tájékoztatásuk szerint a bizottsági tagok "értetlenségüknek adtak hangot", miként kerülhetett mentelmi ügyként tárgyalásra egy "lényegileg értelmezhetetlen feljelentés". A testület ezért az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökéhez írt levelet, amelyben kifogásolta a feljelentést, továbbá segítséget kért a hasonló ügyek elkerüléséhez.
Az Országgyűlés szavazhat még a fideszes Szekó József és a jobbikos Novák Előd mentelmi ügyéről is. Ezt követően több, korábban tárgyalni kezdett javaslat vitája folytatódhat, majd utolsó napirendi pontként, várhatóan a késő esti órákban kerül terítékre a Magyar Művészeti Akadémia működésével kapcsolatos törvénymódosítás, amely a Műcsarnokot és a Vigadót is ingyenesen átengedné a szervezetnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve