A miniszterelnök szerint a fenti kijelentést bizonyítja, hogy amíg Európa többi részén csökkentik a nyugdíjakat, addig itthon sikerült megőrizniük a reálértékét, amíg máshol leépítik a családtámogatási rendszereket, addig a kormány meghosszabbította a gyes és a gyedet, illetve bevezették a gyermekek után járó adókedvezményt. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nincs olyan, hogy egy országban csak jó dolgok történnek, ám magabiztosságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy előbb-utóbb Magyarországon is meghaladja a jó dolgok száma a rosszakét.
Orbán arról is beszélt, hogy hazánk erősebb, mint volt, és így senkinek nincs kiszolgáltatva. "Minden gondot meg tudunk oldani egyedül, saját erőből, még a pénzügyi és gazdasági bajokat is" - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint az IMF-hitel nyilvánvalóan tudna segíteni, hiszen könnyebb lenne védekezni, ha kapnánk egy védőhálót. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a hitel feltételeként nem fogadható el, hogy csökkentsék a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássanak el.
Az interjú során Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy tiszta viszonyokat teremtenek az egészségügyben: a terület az államé, tehát a kórházakat, rendelőintézeteket az állam fogja működtetni és finanszírozni is. Ennek célja, hogy ne legyenek területi különbségek az országon belül, és ugyanez igaz az oktatási rendszerrel is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve