Egyáltalán nem zárható ki, hogy vannak más, törvényen kívül, rossz helyzetben lévő brókercégek is, az ellenőrzések már zajlanak - tette hozzá a kormányfő, egyúttal törvénymódosítást ígért a felügyelet (MNB) megerősítése érdekében.
A vállalkozókkal, az MKIK-val kötött korábban 21 pontról állapodtunk meg és ma már 90 százalék felett járunk a teljesítéssel - mondta a politikus.
A miniszterelnök kormánya négy reformintézkedését - "a reformok működnek" - tartja a legfontosabbnak:
- összekötöttük a demográfiát és adórendszert, a gyermekek után járó adókedvezmények révén,
- rezsicsökkentés,
- bankok elszámoltatása - az utóbbi kettő pedig növeli a fogyasztást, mivel az emberek zsebében több pénz marad,
- segély helyett munkát - Orbán kijelentése szerint továbbra is az a cél, hogy 2018-re elérjük a teljes foglalkoztatás állapotát, amikor a munkanélküliség 3 százalék alá csökken. Ehhez a közmunka erősítése és a munkahelyvédelmi akcióterv fenntartása egyaránt szükséges.
A reformok ellenére a magyar gazdaság termelékenysége ma még továbbra is elmarad a nyugat-európaitól - fogalmazott a kormányfő. Szavai szerint kulcskérdés, hogy legyen jó munkásaink, jó vállalkozóink és jó kormányunk.
Egy választási évben tudott csökkenni az GDP-arányos államadósság - emelte ki a kormányfő. Elmondható: tavaly sikerült egyszerre gyorsítani a növekedést és csökkenten az eladósodottságot.
Idén folytatódhat a GDP gyors növekedése. Szomorú lennék, ha nem sikerül a 2015-ös költségvetésben megcélzott 2,5 százaléknál nagyobb növekedést elérni - mondta Orbán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve