A védekezés első szakasza jövő hét végén lezárul - idézi a 24.hu a kormányfőt. A most hatályban lévő szabályok helyett ezért új szabályokat fognak létrehozni. A védekezés első szakaszában Magyarországot felkészítették a legrosszabb forgatókönyvre, most pedig a második szakasz kezdődik majd: fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet hazánkban. Ennek az a feltétele, hogy az újraindítás időszakában is meg tudják védeni a leginkább veszélyeztetett időseket, krónikus betegeket és a nagyvárosokban élőket. Rájuk vonatkozóan speciális szabályokat kell kigondolni, ezek kialakítása gőzerővel zajlik - tette hozzá.
A jövő hét végére már új szabályokkal kell rendelkeznünk - mondta. Orbán szerint ha nem akarunk "bunkerszerűen" bezárva élni a vakcina előállításáig, márpedig az élet újraindítása ezt meg fogja követelni, akkor két lehetőség állhat elő: vagy sikerül újraindítani az életet, vagy lehetnek meglepetések.
Kapcsolódó
Ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, akkor hirtelen kellene előállítani több tízezer ágyat, közölte, így ezért a felelősségteljes magatartás a miniszterelnök szerint az, ha kiépítjük a kórházakban azt a kapacitást, amire a legrosszabb esetben szükség lehet. Három dolgot tudunk biztosan: ennek a vírusnak van egy korspecifikuma, ez pedig az, hogy az idősebb korosztálynál jelentkeznek a súlyosabb tünetek. Az elhunytak életkora majdnem 78 év, jelezte Orbán.
Ezen kívül azok is veszélyben vannak, akik krónikus betegségben szenvednek. Végül hangsúlyozta, hogy a fővárosban és Pest megyében a legelterjedtebb a vírus, így más szabályokat kell hozni a nagyvárosokra. Nem túl vagyunk rajta, hanem felkészítettük magunkat a legrosszabb a forgatókönyvre - magyarázta.
Orbán szerint bevált a gyakorlat, hogy a polgármesterek hétvégén szigoríthatnak, de szerinte május 4-e után általános szabályokkal kell operálni. A felelősség ugyan a kormányé, de lehetséges, hogy nem veszi el a többletjogot a településvezetőktől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve