A francia Liberation hét végi számában a magyar kormány politikájáról és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványairól közölt cikket.
A baloldali lap szerint "a magyar miniszterelnökre, aki lerombolta az intézményrendszert egészen addig, hogy a jegybank is vazallusává vált, modellként tekintenek az európai nacionalisták" Lengyelországtól Ausztriáig. A tudósító, Florence La Bruyere az Orbán Viktor avagy a szélsőség krémje címmel közölt írásában úgy látja, hogy "az erős államot hirdető, nacionalista jobboldali politikus elbűvöli az európai szélsőjobboldalt" azzal, hogy "lerombolta a demokratikus intézményeket".
Ennek utolsó epizódja a Magyar Nemzeti Bank hat "rejtélyes alapítványa" körüli botrány, amelyet a lap szerint a kormányfő megpróbált egy "orwelli törvény" elfogadásával elfojtani, amit végül a köztársasági elnök kezdeményezésére az alkotmánybíróság érvénytelenített, s az alapítványok azóta kénytelenek nyilvánosságra hozni elszámolásukat.
Az ügy részletes ismertetése után a lap megjegyezte, hogy Matolcsy Györgytől, az MNB elnökétől is kértek interjút, de ő "nem élt a lehetőséggel".
A Libération úgy látja, hogy a kormányzat központi eleme az intézmények "megfojtása" annak érdekében, hogy aztán könnyebb legyen őket vazallussá tenni, valamint olyan, az állammal párhuzamos szervezetek létrehozása, amelyekre semmilyen állami ellenőrzés nem vonatkozik - írta a Libération.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve