-Tisztelettel megkértem Matolcsy György jegybankelnököt, és utasítottam Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy 2023 végére megfelezzük az értéket – mondta szokásos rádiós interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. Akkor is, ha a nemzetközi környezet amúgy máshová húzna minket.
Az inflációt, ami a KSH legújabb adatai szerint épp meghaladja a 20 százalékot kívülről vitték be, nem gazdasági törvényszerűség, hanem az elhibázott szankciós politika hatása
Beledöglünk ebbe, belegebedünk
- mondta Orbán.
Most szankciós infláció van ennek az árát fizetjük meg mindannyian. A szankciókat alaposan megvizsgáljuk.
Orbán elmondása szerint
Késhegyre menő csatákat vívunk, hogy Magyarországot mentesítsék a szankciók hatása alól
Miközben a spekulánsokkal szemben fel kell lépni, az inflációt okozó szankciók ellen harcolni kell, ez Orbán szerint egy családvédelmi lépés.
Orbán ismételten kiállt amellett, hogy tűzszünetet és béketárgyalásokat kell kezdeményezni, és erre a „nagy fiúkat” is rá kell bírni. Egyben megerősítette, hogy a magyar kormány az ország érdekei végett kitart az orosz energetikai importok mellett.
Hogy az energiatörpe vessen ki szankciót az óriásra, az szokatlan
Miután félévente kell felülvizsgálni a szankciókat, az a remény, hogy az Európai Bizottság, felülvizsgálja a korábbi lépéseit, és eláll a szankciós politikától, ami jobban fáj Európának, mint Oroszországnak.
Orbán hangsúlyozta, hogy az ország ellátását biztosító gázvezetéket, ami most a török vezeték, bármilyen támadás érné mint korábban az északi áramlatot, azt terrorcselekményként értékelné a magyar állam.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve