A Pápa közelében rendezett ünnepségen részt vett Lázár János építési és közlekedési miniszter, Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Rábaköz és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Kara Ákos, Győr és környéke fideszes országgyűlési képviselője, valamint Kovács Zoltán, Pápa és környéke fideszes országgyűlési képviselője.
Orbán Viktor az átadón azt mondta, Magyarországnak mindig a saját útját kell járnia, és a saját maga által megépített úton kell járnia. Orbán Viktor azt mondta, „legyünk büszkék arra, hogy vérzivataros időben is a hazánk jó úton jár, sőt nemcsak jó úton jár, hanem képes arra, hogy a nehézségek ellenére – beszélhetnénk az inflációról, a magas kamatokról – még ilyen időkben is képesek vagyunk arra, hogy évtizedes problémákat oldjunk meg”.
A kormányfő a 83-as főút fejlesztését a magyar vidék iránti adósságként említette, és arról beszélt, a magyar vidéktől a kormány és a nemzet két dolgot vár: egyfelől azt, hogy a helyi közösségek legyenek erősek, ezek a területek fejlődjenek, mert az ő erejük nélkül „nem lehetünk sikeresek”, de közben azt is, hogy „ne tűnjön el az egyes térségek igazi arcvonása”, olyanok maradjanak, amilyennek megismertük, megszerettük.
A kormányfő oldalára kikerült vasárnapi videó szerint Lázár János és Orbán Viktor elvitték a Magyar Közút egyik gépkocsiját, hogy kipróbálják a frissen átadott útszakaszt. Az építési és közlekedési miniszter meg is jegyezte a miniszterelnöknek, hogy mekkora a legnagyobb megengedett sebesség az útszakaszon, továbbá örült neki, hogy Orbán nem csak egy elzárt úton tud vezetni, hanem forgalomban is.
„83-as út, 33 kilométer, 110 milliárd, a sebességhatárt be kell tartani” – mondta oda Lázár, amikor a miniszterelnök már 120-al ment. Hozzátette: 2000 kilométernyi új utat építettek, amiből „1300 az ilyen és ehhez hasonló és 700 a gyorsforgalmi út, valamint autópálya, amihez semmilyen külföldi technológiára nincsen szükség." Lázár János szerint ez nagy gazdasági előrelépést jelent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve