Pár órával Orbán Viktor parlamenti bejelentése előtt a szakszervezetek, munkaadói szervezetek és a kormány hétfői internetes egyeztetésén (VKF) még szóba sem került, hogy az állam állást kínál mindenkinek, aki a járvány miatt kialakult gazdasági válságban veszíti el a munkáját és nem talál új piaci munkahelyet - írja a napilap, amelynek Mészáros Melinda, a Liga és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is megerősítette, hogy nem kaptak információt a kormány által megígért foglalkoztatási lehetőségekről.
Egyelőre azt tartják valószínűnek, hogy az emberek tömeges foglalkoztatását vezényléssel vagy közmunkával valósítanák meg. Viszont Herczog László közgazdász, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere szerint munkának azt a hasznos tevékenységet lehet tartani, amiből valamilyen hozzáadott érték keletkezik, így ezek a megoldások egyelőre kevéssé tűnnek érdemi válságkezelésnek. Herczog hiányolja a kormányzati részről a tervek ismertetését. Hogy itt adóssága van a vezetésnek, jól mutatja, hogy a versenyszféra érdekegyeztetésén Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tervekre vonatkozó kérdésekre csak annyit felelt, nem lövi le a poént.
Viszont problémát jelent, hogy egyelőre azt sem tudni, hányan váltak munkanélkülivé: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regisztrált álláskeresőket rögzítő számai két hete közölt heti 12 ezres növekedését trendnek véve, mostanra már 350 ezer fő lehet munkanélküli összesen az országban. A statisztikai hivatal más módszerrel ennek a felét méri. és akkor még nem beszéltünk az adóhatóság adatairól. Azt, hogy nehéz eligazodni a munkanélküliségi adatokban, a szakszervezetek is kifogásolják.
Sok ember viszont addig is bajban van, míg a kormány a nyáron elkezdi a "mindenkinek állást biztosítunk" programját: a segélyekhez szigorú feltételeknek kell megfelelni, például az álláskeresési támogatás csak annak jár, aki az előző három évben 365 napot dolgozott, így azok, akik időnként külföldön vállaltak munkát, feketén vagy bizonytalan körülmények között dolgoztak, szintén nincsenek benne a statisztikákban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve