Az egy főre jutó GDP az uniós átlaghoz képest (piros karika) Budapesten 136 százalék volt a legutóbbi adat szerint (2016), míg ugyanez Nógrád megyében mindössze 29 százalék - olvasható a portálon.
Az is beszédes száma, hogy Pest megye mutatója 70 százalék. Ez jól alátámasztja, hogy miért van értelme közigazgatásilag szétválasztani a két térséget, hogy a 2020 utáni uniós ciklusban Pest megye önálló régióként jelentős mértékű uniós támogatásokra legyen jogosult - hangzott el a Közgazdász-vándorgyűlésen.
Látványos továbbá az is, hogy Győr-Moson-Sopron megye az uniós átlag 92 százalékánál állt, míg a dél-dunántúli és dél-alföldi megyék csak 40-50 százalék körül.
A 2013-2016 közötti időszakban az egy főre jutó beruházási teljesítmény is azokban a megyékben volt jóval erősebb, amelyek egyébként is fejlettebbek voltak, így tehát a jóléti különbségek emiatt tovább nőhettek.
Jó hír viszont, hogy a fejlesztési forrásokat - legyen az uniós vagy hazai - pont az elmaradottabb megyékben használták intenzívebben.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve