Bognár Lajos elmondta: az orosz audit a magyar hatóság részvételével zajlik, és alapvetően a cégek működését vizsgálták az ellenőrök. A vizsgált 16 vállalat között nemcsak vörös húsokkal, hanem baromfival foglalkozó cégek, sőt, tejipari vállalat is szerepelt.
A vizsgálat eredményeit az orosz ellenőrök 1-2 hónapon belül véglegesítik, addig arról nem nyilatkoznak. A vizsgálatokat ugyanakkor eredményesnek tartották az orosz szakértők, mert a magyar hatóságok minden segítséget megadtak az ellenőrzések elvégzéséhez.
A szaktárca korábbi tájékoztatása szerint a mostani helyszíni ellenőrzés a 2014 februárjában lezajlott magyarországi audithoz hasonlóan technikai jellegű, az embargót nem érinti. Az ellenőrzés célja az volt, hogy amennyiben az orosz fél enyhít az EU-ra bevezetett embargón, az enyhítést követően az auditált cégek azonnal szállíthassanak Oroszországba az engedélyezett termékkörökben.
Egy e hónap eleji moszkvai közlés szerint az orosz Állategészségügyi és Növényvédelmi Szövetségi Szolgálat (Rosszelhoznadzor) egyeztette az illetékes magyar és görög hatóságokkal a hústermékek oroszországi exportjában érdekelt vállalatok ellenőrzésének részleteit. Az orosz szakhatóság azt követően számolt be erről, hogy Szergej Dankvert, a Rosszelhoznadzor vezetője telefonon beszélt magyar, illetve görög kollégájával.
Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter még egy márciusi nyilatkozatában úgy fogalmazott: Oroszország keresi annak lehetőségét, hogy enyhítsen az élelmiszerembargón Görögország és Magyarország esetében.
Oroszország tavaly augusztus 8-án rendelt el behozatali tilalmat az Európai Unió tagállamaiból, illetve Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából származó élelmiszerekre, köztük gyümölcsökre és halakra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve