A két miniszter egyetértett abban, hogy a szankciós politika nem jelent megoldást az ukrajnai konfliktusra, azt tárgyalásos úton kell rendezni. Fazekas Sándor elmondta: áttekintették a kétoldalú mezőgazdasági kapcsolatokat, és arra a közös álláspontra jutottak, hogy a növelni szeretnék a kereskedelmi forgalmat, és a kétoldalú együttműködés minden területét előrébb kívánnak lépni. Ennek jegyében vesz rész Magyarország az Arany Ősz elnevezésű hagyományos moszkvai mezőgazdasági szakkiállításon október elején.
A mezőgazdasági kapcsolatok fontos területe lehet a jelenlegiek mellett az agroturizmus, az állategészségügy, a technológia transzfer - közölte Fazekas Sándor.
Elmondta, hogy mindketten fontosnak tartják a legnagyobb orosz kiskereskedelmi lánc, a Magnit tervezett beruházásának folytatását, ami magyar oldalról a kelet-magyarországi foglalkoztatás szempontjából is igen előnyös. (Korábbi közlés szerint a cég logisztikai központot tervez létrehozni Záhony határában, a beruházást azonban "jegelték" az embargós intézkedések hatására lecsökkent kereskedelmi forgalom miatt.)
A magyar és az orosz mezőgazdasági miniszter hétfőn megállapodott abban, hogy Magyarország és az Oroszországi Föderáció közötti együttműködés kiszélesítése és elmélyítése érdekében Fazekas Sándor küldöttség élén - amelyben üzletemberek is lesznek - ellátogat Tatár- és Csuvasföldre, valamint a Mari Köztársaságba. A GMO-mentesség vonatkozásában a magyar és az orosz álláspont nagyon közel áll egymáshoz - állapította meg a két miniszter.
Magyarország és Oroszország képviselőinek következő megbeszélésére a hónap végén, a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság szeptember végi ülésén lesz alkalom. Ezt követően a tervek szerint október elején látogat Fazekas Sándor az Arany Őszre, amely nemzetközileg is fontos szakkiállítás.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az Európai Unió és Oroszország közötti vita nem érinti a két tárca közötti jó kapcsolatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve