A lap szerint eldőlt, hogy a szeptember 15-i héten kezdődhet meg az Országgyűlés őszi ülésszaka. A következő, vagyis 22-vel kezdődő héten is lesz ülés, az október 12-re kitűzött önkormányzati választás előtt viszont biztosan lesz szünet. Ezt leszámítva a Ház várhatóan decemberig az eddig megszokott rendben, vagyis minden héten összeül - mondta a lapnak Gulyás Gergely, a t. Ház törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke.

A politikus szerint ezt indokolja az Országgyűlésre őszre váró jogalkotási munka mennyisége, holott véleménye szerint az ellenzék heti rendszerességű ellenőrzési lehetőségeinek fenntartása mellett az átalakult bizottsági struktúra valójában jobbá tenné a kétheti ülésezést.

A heti rendszerességű ülésezési rend ritkítása nem először vetődik fel a kormányoldalon. Kövér László, az Országgyűlés elnöke korábban többször kifejtette: azt tartaná megfelelőnek, ha a képviselők két- vagy háromhetente ülnének össze. Ezt azzal indokolta, hogy így több idő jutna a bizottsági munkára, valamint az egyéni képviselők több időt fordíthatnak a választókerületi munkájukra. A tavaly év végére megalkotott és idén februárban elfogadott új házszabály is lehetőséget ad erre, a szabályozás ugyanis sem a heti, sem a két- vagy akár háromheti ülésezési rendet sem zárja ki, csakúgy, mint a korábbi házszabály.

Gulyás az ősszel megalkotandó fontosabb törvények között említette a devizahitelesek helyzetének végleges rendezését, és a jövő évi kötségvetés elfogadását, de fontos lesz az új alkotmánybírák megválasztása is.