A több mint ezer szerződésállományból 112 szerződést vizsgált a Közbeszerzési Döntőbizottság az alapítványok saját kezdeményezésére és az ügyészség indítványára, ebből a KBD csak 66 ügyben szabott ki büntetést.
A Pallas Athéné alapítványok az Alkotmánybíróság döntése után május 13-án önként kérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy vizsgálja meg az alapítványok szerződéseit.
A KBD megállapította, hogy az alapítványok által létrehozott három cég piaci alapon végzi a tevékenységét a nyereség realizálása érdekében, így nem tartoznak a közbeszerzési törvény hatálya alá - tájékoztat az alapítványok közleménye.
Az alapítványok a hatóságok döntéseit tudomásul veszik, hiszen az az Alkotmánybíróság döntését követően kialakult új jogi helyzet következménye. Az alapítványok a 8 millió forint feletti beszerzéseikre közbeszerzést írnak ki.
Hangsúlyozták, a vizsgáltatok gyors befejezésével újra az oktatási, értékteremtő szakmai munkára összpontosíthatnak, és felidézték, hogy eddig már több mint 800 oktatási és kutatási támogatásról hoztak határozatot.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve