Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a hálapénz kivezetése nagyon rövid időn belül érdemi változást fog hozni. Az orvos az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy mivel január 1-je után tiltott bűncselekmény lesz, ezért sokan nem fognak kockáztatni, és az emberek számára ki fog derülni, hogy a magyar egészségügy tisztességesen, hálapénz nélkül is ellátja a betegeket.
Kincses szerint a törvény beterjesztésének a módja, valamint az, hogy ők sem tudtak róla, továbbá nem volt hivatalos idejük a véleményezésre, mindenképp komoly ellenállást szült az orvostársadalomban. Valamint azt is kifogásolta, hogy akár két évre ki lehet rendelni az orvosokat.
A MOK elnöke leszögezte, hogy az orvosok nem katonák, nem ezzel a szemléletmóddal választották a hivatásukat. "Az, hogy Dombóváron nincs orvos, ezért Kecskemétről valakit áthelyezzenek 2 évre békaidőben, ez elfogadhatatlan" - hangsúlyozta Kincses, aki szerint járványhelyzetben ez viszont elfogadható, hiszen azért vannak, hogy segítsenek.
Az orvos elmondta, hogy abból tudnak kiindulni, ami a Magyar Közlönyben megjelent törvényszövegben van, a kérdésben Orbán Viktor HírTV-nek adott interjúja nem bír jogi kötőerővel.
Kincses elmondta, hogy Gulyás Gergely megígérte kormányinfón, hogy lesz egyeztetés, ezen felül pedig Pintér Sándor levelét már megkapta egy hét eleji egyeztetésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve