Az önkormányzat pénteken a társaság korábbi közleményére reagált, amelyben a repülőtér-üzemeltető a magas telekadót kifogásolta. Az önkormányzat MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: a repülőterek esetében alkalmazható telekadóról az Országgyűlés döntött.
A repülőtér üzemeltetése üzleti vállalkozás, "nem karitatív cselekedet" - fogalmaz a közlemény. Az önkormányzat álláspontja szerint a Budapest Airport megpróbál kibújni a közterhek alól. A XVII. és a XVIII. kerület, valamint Vecsés lakóit megilleti a társaság által fizetendő adó, az ott élők évtizedek óta sok hátrányát viselik a repülőtér működésének - áll a közleményben.
A Budapest Airport számára nem a telekadó és nem is a Malév-csőd okoz pénzügyi nehézséget, hanem az, hogy hitelezői "szorítják a torkát" - vélekedik az önkormányzat, emlékeztetve arra, hogy a tulajdonosok a repülőtér 75 évre szóló, 464,5 milliárd forintba kerülő üzemeltetési jogát nagyrészt hitelből fizették ki.
Az önkormányzat bírálta, hogy a társaság a 2012-es Malév-csőd és a telekadó kapcsán a fejlesztések átütemezésével és munkahelyek megszüntetésével "revolverezi a kormányt és az Országgyűlést", miközben olyan projektek elhalasztását jelentette be, amelyeket már 2011. december 31-éig meg kellett volna valósítania.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve