A magyar jüankötvények kibocsátásának elhalasztását hivatalosan piaci körülményekkel magyarázzák az illetékesek, ám a Világgazdaság (VG) mai száma szerint ez csak fedősztori. (Igaz, a Magyar Idők mai számában Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. úgy fogalmazott, hogy nincs szó halasztásról, mert konkrét időpont nem is volt kitűzve a kötvényértékesítésre.)
A napilap szerint az okozza konfliktust, hogy a MNB egyre jobban belefolyik a költségvetés finanszírozási kérdéseibe, ami a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a felügyelete alá tartozó ÁKK feladata.
Kapcsolódó
Érdekes kijelentés hangzott el kedden is a jegybankban. Nagy Márton MNB-alelnök tájékoztatóján akkor úgy fogalmazott, hogy a jegybank mindig azon az állásponton volt, hogy ha lehet, oldjuk meg az államadósság finanszírozását devizakibocsátás nélkül - ez idén is lehetséges. Az MNB szerint ez alól csupán a más előnyöket hozó renminbi-kibocsátás jelent kivételt. Minden máshoz a fedezet a hazai piacról megteremthető - hangsúlyozta Nagy Márton. (Varga Mihály, az NGM első embere néhány nappal korábban arról beszélt, hogy januárban vagy februárban devizakötvényt bocsáthat ki a nemzetközi piacon Magyarország.)
Nagy szerepe azért is érdekes, mert korábban - még MNB-alelnöki kinevezése előtt -, 2015 májusában már egyszer nyílt vitába került Vargával annak kapcsán, hogy a 2016-os bankadócsökkentés generális legyen, vagy a hitelezés növeléshez kötött. Majd Varga egy, az Origónak adott interjúban úgy fogalmazott: "azonnal megválnék attól a kollégától, aki ezt a gazdasági minisztérium részéről tenné meg a jegybank döntésével kapcsolatban".
A devizafinanszírozásban a NGM konzervatívabb, míg az MNB újító megoldásokat forszíroz. A VG úgy tudja, a napokban Kínába utazott egy jegybanki küldöttség, hogy a magyar jüankötvény kibocsátást népszerűsítse és felmérje lehetőségeket - holott ez végképp nem a jegybak feladata. Idén majdnem 5 milliárd eurónyi magyar devizahitel és kötvény jár le - amelynek egy részét devizakötvény kibocsátással akar az ÁKK megújítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve