Teljesíthetőnek látják a pénztárgép forgalmazók a kormány legvégső, utolsó utáni határidejét az online kasszaátállítás befejezésére. Augusztus 31. után nincs felmentés és haladék: amelyik kereskedő, árus, benzinkutas, butikos vagy gyógyszerész nem olyan pénztárgépet használ, amelyik azonnal jelenti a beütött tételeket az adóhivatalnak, óriási bírságokra számíthat.
Úgy tűnik, hogy a magyar piacon összesen 165-175 ezer kasszát fognak augusztus végi határidőig beüzemelni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint eddig 150 ezer gépet helyeztek ki. A kasszák beüzemelése lassan két éve húzódó projekt: az onlineosítás első határidejét 2013 áprilisára tette a kormány.
A kiskereskedők arra számítanak, ősztől az adóhivatal is rákapcsol. A pénztárgépes konzultációkon, ahol az adóhatóság képviselői rendszeres meghívottak voltak, az derült ki: valószínű, hogy ősztől a NAV azokat az üzleteket fogja górcső alá venni, ahol láthatóan és életszerűtlenül hullámzik a napközbeni vagy heti forgalom - írta a lap.
Arra már most is van példa, hogy a revizorok párosával járják az üzleteket, az egyikük bent figyeli, hogy az eladó beüti-e az áru ellenértékét a pénztárgépbe, míg a kollégája kintről egy tableten ellenőrzi, hogy a tranzakció megjelent-e a NAV szerverén - olvasható a Népszabadságban. Idén eddig az online-átállás kapcsán 25 ezer ellenőrzést végeztek az adóellenőrök, és az esetek 12 százalékában találtak valamilyen problémát. A hatóság összesen 260 millió forint bírságot szabott ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve