Öt tonna ismeretlen eredetű csirkehúst találtak a NAV pénzügyőrei egy lengyel kamionban, az árut megsemmisítik - közölte a szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Rozs Viktor tájékoztatása szerint a szlovák állampolgárságú sofőrnek nem volt nemzetközi árufuvarozói engedélye és az áru behozatalához szükséges állatorvosi igazolása sem. Az árut a fuvarlevél alapján egy magyar cégtől egy másik magyar cégnek szállította.
A kormányhivatal munkatársai megállapították, hogy a hús eredete nem igazolt, és úgy döntöttek, hogy a hatmillió forint értékű csirkehúst meg kell semmisíteni.
A jármű vezetőjére a fuvarozási engedély hiánya miatt a NAV hatszázezer forint bírságot szabott ki, melyet a sofőr a helyszínen kifizetett. A szállítmányt az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (ekáer) sem jelentették be, emiatt a feladó székhelye szerinti adóigazgatóság indított eljárást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve