Rekkenő hőség a fekete cseresznyéjéről híres, ezerhétszáz lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyán. A Népszava vidéki riportjában megkérdezte a 63 éves Lakatos Valériát, hogy beoltatta-e már magát. – Megmondom az őszintét, én nem. Azt például nem tudom, hogy a páromat beoltották-e, mert a lábával meg az agyával kétszer is kórházba került az elmúlt évben, aztán ha ott beoltották, hát beoltották.
A lányomat se tudom, hogy beoltották-e. Lehet, hogy a fiamat beoltották, ő börtönben van, 2023. július 24-én szabadul. Egy fiatalabb roma asszonyt biciklizés közben állított meg a napilap sajtómunkása. Csak legyint a kérdésre. – Dehogy oltatjuk be magunkat! Egyedül a keresztapám kapta meg az injekciót, utána három napig olyan beteg lett, azt hittük, meghal.
Kapcsolódó
Homonnai Attila, 64 éves, Szomolyán közmunkás. Nincs beoltva, de a többi tizenhárom közmunkás, akikkel együtt dolgozik, szerinte be van. Nem tartja magát vírustagadónak, az oltást is kéri majd, ha úgy alakul, de ő maga meg van győződve arról, hogy húsvétkor már átesett a fertőzésen.
A maga 3500 lakójával az ország legnagyobb szegregátumának számító miskolci Lyukóvölgyben az önkormányzat a katonaság közreműködését kérve, oltóbusszal serkentette a helyieket abban, hogy vegyék fel a védőoltást. Az itt tevékenykedő civil szervezetek munkatársai sorra járták az utcákat, és mindenhol elmondták az embereknek, hogy az oltás voltaképpen „házhoz jön”, ráadásul egydózisú vakcinát kapnak, nem kell még egyszer sorban állniuk.
Ehhez képest mindössze 124 jelentkező akadt a meghirdetett napra, de a katonák a helyieknek azt mondták: a megyében máshol három faluból jött össze ennyi ember, úgyhogy a lyukóvölgyi még nem is olyan rossz arány. Az elmaradottabb településrészeken élők között sokakban élnek tévhitek a vakcináról. Lyukóvölgyben ott jártunkor több roma asszony is arról beszélt, hogy az oltás meddőséget okoz
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve