A felmérés szerint a megkérdezettek 50 százaléka válaszolta azt, hogy saját maga szeretné megteremteni nyugodt időskorának pénzügyi feltételeit, 28 százalékuk nem terhelné ezzel a rokonait, különösen a gyermekeit és az unokáit nem, 2 százalékuk pedig inkább hitelt venne fel, minthogy kölcsön kérjen a rokonoktól.
A válaszadók ötödét leginkább az aggasztja időskorával kapcsolatban, hogy hozzátartozói segítségére szorul majd, amikor viszont arra a kérdésre kellett felelni, hogy kitől számítanak segítségre nyugdíjasként, a válaszadók 23 százaléka a házastársát, 22 a közeli rokonait, 7 százaléka pedig az államot jelölte meg.
Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a közleményben ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyre többen vannak, akik tenni is akarnak nyugdíjas éveik anyagi függetlenségéért. Idén az első hat hónapban a járvány ellenére 5600-an csatlakoztak a pénztárhoz, és nőtt mind az egyéni, mind a munkáltatói hozzájárulások mértéke az előző év azonos időszakához képest - közölte.
Hozzátette, hogy a takarékoskodást lehetőleg már fiatalon, akár havi 5 ezer forinttal is el lehet kezdeni, ennek köszönhetően milliós összeg is felhalmozható időskorunkra.
Az OTP Nyugdíjpénztár augusztus végén - szeptember elején végzett kutatása 1008 fős reprezentatív mintán alapul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve