Elmondta: valós a veszélye annak, hogy 500 milliárd forint uniós pénz "bentragadhat" a jogvita miatt. A helyettes államtitkár kifejtette: az elmúlt három évben sikerült elérni, hogy az európai uniós fejlesztési források lehívását felgyorsítsák, viszont a periódus végéhez közeledve újabb és újabb problémákkal kell megküzdeni.
Csepreghy szerint 15 magyar operatív programból 13-at az Európai Unió nem finanszíroz a jogvitás helyzet rendezéséig. Technikailag ez azt jelenti, hogy a vitás helyzet rendezését követően ezeket a számlákat visszamenőlegesen is kifizetik teljesen, vagy korrekcióval, részlegesen. Utóbbi esetben a fennmaradó összeget továbbra is a magyar költségvetés finanszírozza.
Csepreghy példaként kiemelte: az Európai Bizottság legfontosabb problémája, hogy az építési beruházásoknál a magyar közbeszerzések esetében előírták a magyar mérnökkamarai tagságot, illetve a magyar nyelv tárgyalási szintű ismeretét. El lehet gondolkodni azon, hogy ez mennyire súlyos minőségű probléma, mert erre hivatkozva függesztette fel a bizottság az operatív programokat, így a nagy útépítéseket, a infrastrukturális beruházásokat, köztük a szennyvíztisztítók, illetve az egészséges ivóvízhez szükséges beruházásokat - fogalmazott a politikus.
Nehezen érthető a bizottsági kifogás Csepreghy szerint
A helyettes államtitkár szerint a bizottság ezt megelőzően hat évig nem kifogásolta ezt az eljárást, az auditokon átmentek a magyar projektek, ezért kizárólag szakmai alapon "nehezen értelmezhető" a bizottság ellenérve.
Folyik az egyeztetés Magyarország és az Európai Bizottság között arról, hogy mit kell tenni. Magyarország február elsejétől a magyar mérnöki kamarai tagságot csak azoktól az ajánlattevőktől kéri, amelyek ténylegesen megnyerték a közbeszerzést.
Az OP-k több mint fele felfüggesztve
Egyetlen fejlesztés sem áll meg a vitás helyzet miatt, a programokat 2017 végéig kell lezárni, addig biztosan feloldják a problémát, bár jobban szeretnék viták nélkül működtetni fejlesztéseket - tette hozzá. Megjegyezte: az Európai Unió egészét tekintve több mint 500 operatív program működik, ebből 250-nél is több van felfüggesztve.
A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2010 óta Magyarország jelentős eredményeket ért el az uniós források felhasználásában, előtte heti átlagban 10 milliárd forintot fizetett ki az intézményrendszer, jelenleg havonta 100 milliárd forint ez az összeg, ami nagyságrendi változás. A további gyorsítás célja a rendelkezésre álló keretek felhasználása, amihez a jelenlegi kifizetési szintet tartani kell.
Számtalan egyszerűsítést kell alkalmazni a fejlesztések végrehajtási oldalán, illetve nyár végén, ősz elején a szabadforrásként jelenlévő 500 milliárd forint kihelyezését be kell fejezni. A fejlesztési ügynökségnek a projektek végrehajtását kell segíteni, ami egyszerűsített elszámolást, az adott helyzethez való gyorsabb alkalmazkodást jelenthet - mondta Csepreghy.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve