Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, miközben a londoni elemzők átlagosan 0,5 százalékos mínuszt vártak - derül ki a KSH adataiból. Ezen időszak alatt a háztartási energia, az egyéb cikkek, üzemanyagok, a ruházkodási cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek ára csökkent, a szolgáltatások és a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Egy hónap alatt - 2014. októberhez viszonyítva - a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal csökkentek.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: novemberben kizárólag a járműüzemanyagok árának mérséklődése okozta a rendkívüli csökkenést havi bázison. Már hatodszor fordult elő idén, hogy éves összevetésben negatív előjelű a fogyasztói árindex, de ez nem nevezhető általánosnak minden főcsoportban, így nem defláció - tette hozzá. Előzőleg 1963-ban volt példa hasonló mértékű éves árcsökkenésre. Az éves árcsökkenéshez a legnagyobb mértékben a háztartási energia, az üzemanyagok, és a ruházati cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek árának csökkenése járult hozzá.
Ruhadrágulást hozott a tél
Az élelmiszerekért átlagosan 0,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül csökkent az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs (3,2 százalék), az étolaj (2,5 százalék), a sajt (1,7 százalék) és a sertéshús (1,1 százalék) ára. (Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek ára nem változott.) Nőtt a párizsi, kolbász (1,9 százalék), a tojás (1,1 százalék) és a száraztészta (0,8 százalék) ára. A szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk, a tartós fogyasztási cikkek, valamint a szolgáltatások kismértékben, 0,1 százalékkal drágultak egy hónap alatt. Az átlagnál nagyobb mértékben, 1,9 százalékkal csökkent az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) ára, ezen belül a járműüzemanyagokért 4,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára kismértékben, 0,1 százalékkal csökkent egy hónap alatt.
Ezek viszont nagyot drágultak
A járóbeteg-ellátás és az orvosi ellátás éves szinten mintegy tizedével drágult, a légi személyszállítás - az olajáresés ellenére - bő 13 százalékkal került többe. Folytatódott a középfokú oktatás tempós áremelkedése, a november közel 18 százalékos év/év drágulással zárult. A banki szolgáltatások ugyanakkor - az egy évvel korábbi, 50 százalékot is meghaladó árrobbanás után, amit a bankokra kirótt extra közterhek áthárítása okozott - olcsóbbak lettek, de csak a magas bázishoz képest.Drágább dohány, olcsóbb benzin és kisebb rezsi
12 hónap alatt, 2013. novemberhez viszonyítva, az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal csökkent. Ezen belül csökkent a cukor (17 százalék), az étolaj (7,7 százalék), a liszt (6,2 százalék), valamint a péksütemények (3,8 százalék) ára. Drágult többek között a házon kívüli étkezés (2,3 százalék), a tojás (2,0 százalék) és a tej (1,7 százalék). A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,8 százalékkal kerültek többe (itt kizárólag a dohánytermékek 7 százalék feletti drágulása húzza fel az árindexet, az alkoholok ugyanis olcsóbbak lettek), a szolgáltatások 1,6 százalékkal drágultak. Ez utóbbin belül a kulturális, oktatási és szabadidős szolgáltatások ára 2,4%-kal nőtt, a helyi tömegközlekedésé 6,8 százalékkal csökkent. Az egyéb cikkekért 0,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 2,5 százalékkal csökkent - utóbbi egymagában 0,2 százalékpontos mínuszt jelent az éves inflációban. A ruházkodási cikkek ára átlagosan 0,6, a tartós fogyasztási cikkeké 0,2 százalékkal mérséklődött. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (13,0 százalék). Ezen belül a vezetékes gázért 16,1, az elektromos energiáért 16,0, a távfűtésért 6,0 százalékkal kellett kevesebbet fizetni 2013. novemberhez viszonyítva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve