Az Európai Bizottság közel kétéves előzetes egyeztetést követően november 23-án úgy döntött: további, mélyreható versenyjogi vizsgálatot folytat le annak megállapítása érdekében, hogy a beruházás tartalmaz-e állami támogatást - hívja fel a figyelmet a hivatal.
Ezzel az eljárás egy új, nyitottabb fázisba érkezett, amelynek során harmadik felek is kinyilváníthatják észrevételeiket a beruházás versenyjogi szempontjaival kapcsolatban.
A Miniszterelnökség úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza a Paks 2. beruházás független gazdasági értékelését, amelyet a nemzetközi Rothschild bankház készített. A kormány az elemzés eredményeit Margrethe Vestager versenyjogi biztosnak is megküldte.
Nem igényel állami támogatást
Az értékelés tételesen reagál a megtérüléssel kapcsolatosan korábban harmadik felek által publikált kritikákra, amelyek "félrevezető módon azt sugallják, hogy az új atomerőművi blokkok megépítése nem lenne gazdaságos". A nemzetközi bankház következtetése ezzel éppen ellentétes: Paks 2. megtérülő beruházás, "jó üzlet Magyarországnak" - írta a hivatal.
Kiemelik: a tanulmány részletesen alátámasztja, hogy nincsen szükség állami támogatásra, a projekt a szabadpiaci körülmények között is versenyképes és megtérülő.
Jövőt látnak benne
A Rothschild bankház elemzi a piaci áramárak várható alakulására ható tényezőket. Ez alapján megállapítja, hogy számottevő áremelkedés várható a villamos energia piacán, aminek következtében az új blokkok önköltségi áránál magasabb piaci árakra lehet számítani. Így Paks 2. bevételei elegendőek lesznek minden költség fedezésére.
A kormány teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza a mintegy száz oldalas, angol nyelvű elemzést az MVM Paks 2. projekttársaság honlapján, valamint a www.kormany.hu internetes címen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve